A fentiek azt is mutatják, hogy az elektromos autók töltésére egyre nagyobb figyelmet kell fordítani, több tájékoztatót kell kiadni azzal a céllal, minél kevesebb baleset történjen a töltés során, minél kisebb legyen az anyagi kár, kevesebb ember kerüljön veszélybe. Erre azért lehet szükség, mivel az országba nem csak új autók kerülnek értékesítésre, hanem a használt autók is jelentős számmal kerülnek be a forgalomba. Addig, amíg egy új autót értékesítő kereskedés minden dokumentációt odaad az autó mellé, sőt jó esetben a biztonsági utasításokat szóban is elmondja, addig a használt autók esetében nem biztosított ezen információk átadása. A Legrand és a Renault közösen fejlesztenek töltő – elektromos autó párokat, így igen jelentős tapasztalatok állnak rendelkezésükre a műszaki kihívásokat tekintve.
A háztartások esetében a megszokott dugaszolóaljzatba csatlakoztatható fogyasztók felvett teljesítménye 2-2,3 kW, maximum 10 A. A dugaszolóaljzatok áramkörei erre is vannak méretezve. Ebből a szempontból a villanyautók töltése sokkal nagyobb figyelmet igényel, mert a legkisebb töltő is 3,7 kW/16 A, amelyet egy normál aljzathoz kialakított kör nem visel el, legfeljebb jó esetben is csak néhány tíz percig. Így a több órás töltés biztosan túlmelegedéshez, rosszabb esetben tűzhöz vezethet. Nem is beszélve egy nagyobb kapacitású töltőről. Persze a töltők többsége intelligens (hacsak nem házi gyártású, vagy átalakított), így nem engednek meg nagyobb töltőáramot, de ebben az esetben a felhasználó fog panaszkodni, hogy a töltési idők sokkal hosszabbak, mint a kommunikált értékek. (Vannak ügyeskedők, akik olvasnak valahol, valamit és akkor jól be lehet csapni a töltőt és majd „okosba” gyorsabban töltjük fel a gépünket, de ez igen veszélyes, tüzet, zárlatot okozhat.)
Természetesen mindenre van megoldás, így erre a helyzetre is. Megfelelő sokaságú kommunikációval felhívni a figyelmet a töltési helyek speciális kialakítására, hogy a legtávolabbi helyekre is elérjen hazánkban az információ. És elérhetővé tenni olyan műszaki megoldásokat, amelyek ki tudják elégíteni a felhasználók sokrétű igényeit. Ebben a tekintetben a Legrand Green’UP termékcsalád igen magas technikai színvonalon, de mégis az egyszerűbb elvárásoknak is eleget téve kínál megoldásokat. A legegyszerűbb megoldás a Green’UP Access termékek használata, melyek hosszított, ezüstözött érintkezővel ellátott aljzatokból és kitből állnak, amely a 3,7 kW-os töltőkhöz az elosztóban kialakítható külön áramkörhöz szükséges elemek tartalmazza (A Green’UP Access kit tartalma: egyedi, védelemmel kombinált áramvédő kapcsoló, erősített dugaszolóaljzat, ezüstözött, nagyobb csatlakozó felülettel, valamint egy töltő vezetéktartó, melyek megfelelően méretezett vezetékezéssel kialakítva biztosítják a biztonságos, tartós 16 A-es töltést.). A piacon jelenleg egyedül a Legrand Green’UP kínálatában szerepel a megerősített dugaszolóaljzat.
A Legrand a következő teljesítmény lépcsőkkel gyártja töltőit: 3,7; 7,4; 11 és 22 kW. A felső korlát a 2x22 kW-os, 3 fázisú Green’UP Prémmium töltőhely, akár fali konzollal, akár álló töltőállomás kialakítással 2 töltőhellyel. Természetesen ezekhez is töltőállomásonként egyedi kábelezés és megfelelően kialakított védelmi kör szükséges. Lehetőség van külső vezérlő jel bekötésére (feszültségmentes kontaktus), ami lehet akár csúcsidő-, völgyidőjel, akár terhelésszabályozás stb.
A töltőinket (a legegyszerűbb megerősített aljzatot kivéve) valamilyen módon okos eszközzel, mint mobiltelefonos applikáció, tablet vagy számítógép el lehet érni, adatokat lehet kinyerni, és lehet vezérelni. A töltőinkben bluetooth-kommunikáció van alapból, amely segítségével applikáción keresztül lehet indítani, megállítani, programozni a töltést, illetve az utolsó töltés fogyasztási adatai is megjeleníthetők. Amennyiben IP-kártya is belekerül a töltőbe, akkor akár RJ45-ön, akár WIFI-n keresztül fel lehet csatlakozni az adott töltőre és a benne levő weblapopn keresztül lehet elérni a programozást, vezérlést, és a múltbéli mérési adatokat. Amennyiben olyan környezetbe kerül alkalmazásra, akkor egy RFID olvasóval kiegészítve, akár személyhez/autóhoz rendelt egyedi töltéseket is lehet követni, akár elszámoláshoz szükséges mérési adatokkal. A Green’UP Prémium járműtöltők teljes választéka katalógusban megtalálható a védelmi kialakítás javaslatokkal együtt a könnyebb tervezhetőségért.
Akár lakossági (zárttéri), akár nyilvános alkalmazásról van szó, minden esetben szükséges szakember segítségét kérni a töltők telepítésére, hiszen a gyártók többsége ehhez köti a garanciális feltételeket. A mosolygós autózás érdekében érdemes a gyártók által leírtakat betartani, alkalmazni.
Termékeinkről bővebb információt a www.legrand.hu weboldalon, vagy prospektusainkban találhatnak.
Maráczi Zoltán