
A résztvevők 10% kedvezménnyel vásárolhatnak CELO, Comelit és KEY termékeket, valamint akciósan szerezhetik be a Legrand újdonságait! A kedvezmények az oktatás napján, és az azt követő két héten belül is felhasználhatóak. Továbbá a látogatók közt értékes CELO és Legrand ajándékok kerülnek kisorsolásra!
A honlapon a termékek vonatkozásában a bruttó listaár látható, regisztrációt követően megjelenik a kedvezményes telepítői ár!
Ízelítő az előadásokról
Az egész napos rendezvényre érdemes lesz korán érkezni, és körbenézni a bemutatóteremben. A regisztrációt követően 10.00 órától bemutatkoznak a CELO szögbelövő termékei, amiket élesben is kipróbálhat! Ezt követően megállunk az intelligens otthonok kapujában, hiszen bemutatkoznak a Key Automation kaputechnikai megoldásai. Majd négy vezető márka kínálatában ismerhetjük meg az IP-és, 2 vezetékes, társasházi és moduláris rendszereket.
A délelőtt folyamán olasz kávékkal, frissítőkkel, süteménnyel várjuk az idelátogatókat. Az ebédszünetet követően pedig fontos, és aktuális témákkal készülnek előadóink. Első kézből tanulhatunk a szünetmentesítési megoldásokról, majd bemutatkoznak az olyan Legrand termékek, mint például az IT eszközök, szerelvények, nővérhívó rendszerek és a Netatmo okosotthon megoldások.
Vegyen részt a workshopon, és próbája ki a CELO szögbelövőit, ismerje meg Legrand kínálatunkat, és tegye fel kérdéseit a UPS-ek kapcsán! Tájékozódjon első kézből a kaputelefon és sorompó kínálatunkról, és használja ki kivételes akcióinkat!
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A létszám korlátozott, ezért kérjük, hogy mielőbb jelezze részvételi szándékát!

