Növekvő igények
A kábelezési problémák miatt kézenfekvő, hogy amennyiben egy műemlék jellegű épületnél nem szeretnének lemondani az intelligens, korszerű és főként energiahatékony világításról, akkor a vezérlést egy fizikai buszhálózat kiépítése nélkül kell megoldani. Emellett az elmúlt időszakban bizonytalanná vált energiapiaci viszonyok az ipari fogyasztókat is rákényszerítették a mozgás- és fényfüggő világításvezérlés kialakítására, sokszor úgy, hogy a lámpatestek cseréjét mindössze pár éve végezték el.
Ezeken felül pedig az irodaépületekben egy-egy terület újabb bérbeadásakor a végfelhasználó kérhet olyan intelligens rendszert, ahol a modernitásé és a komforté a főszerep.
forrás: B.E.G. Brück Electronic GmbH
CASAMBI – vezeték nélkül, egyszerűen
A Casambi-t 2011-ben alapították azzal az elképzeléssel, hogy az okostelefonok és a vezeték nélküli technológiák alapjaiban változtathatják meg a körülöttünk lévő mindennapi tárgyakkal való érintkezés módját.
A Casambi megoldás a Bluetooth Low Energy alacsony energiaigényű vezeték nélküli technológián alapul, amely ma már gyakorlatilag a világ minden informatikai eszközén (okostelefon, táblagép, okosóra) megtalálható, így könnyen elérhető bárki számára, valamint hosszútávú, jövőbe mutató megoldásnak tűnik.
A Casambi egy nyitott, intelligens világítási ökoszisztéma, amely több száz nagy világítástechnikai cég és szolgáltató 100%-ban átjárható világítási termékeiből áll, egy teljes értékű, mégis egyszerűen használható vezeték nélküli világításvezérlő rendszer, amely minden beltéri alkalmazáshoz alkalmas.
A Casambi gyorsan és egyszerűen definiálható, bővíthető, átalakítható, használható és karbantartható, mivel az összes logikai kapcsolat szoftveresen hozható létre.
Hálózati felépítés
A rendszer elemei Bluetooth-on kommunikálnak egymással és összekapcsolásukkal egy mesh hálózatot alkotnak, azaz minden eszköz kapcsolódik minden közeli, elérhető eszközhöz, ennek következtében repeater-ként is funkcionálnak. Ráadásul a Casambi rendszerbe egyszerűen integrálhatók az EnOcean kapcsolókészülékek, így színesebbé, változatosabbá válnak a beavatkozóeszközök oldaláról a lehetőségeink.
Mesh hálózat felépítése
B.E.G. érzékelők a Casambi rendszerhez
A B.E.G., mint a világításvezérlés specialistája ezen a téren is reagálni kívánt a piac elvárásaira és mind irodai, mind ipari alkalmazáshoz kínál érzékelőket. Mindkét területre két megoldás elérhető.
Az alapmegoldás, amikor az érzékelő „csak” Casambi vezeték nélküli csatlakozást biztosít. Ebben az esetben az eszköz mozgásérzékelési információja és a fénymérési adatai a Casambi rendszeren belül feldolgozhatók és beprogramozott kapcsolások, szabályozások a megadott logikának megfelelően fognak működni. A lámpatesteket vagy egy Casambi aktor működteti, vagy szintén rendszerképesnek kell lenniük (Casambi chip), amellyel már a szabályozás is kialakítható az érzékelőtől érkező fénymérési információk alapján.
Ennél a kialakításnál a típusok a PD4N-CAS (kimondottan irodai alkalmazásokhoz) és a PD4-CAS-GH (magas szerelés, 5-14 m között, ipari alkalmazás esetén).
A másik lehetőség, amikor a PD4N-CAS DALI-2, illetve a PD4-CAS-GH DALI-2 érzékelőket alkalmazzuk. Ebben az esetben olyan készülékekről beszélünk, amelyek működése nagyban hasonlít a B.E.G. DALI Kompakt érzékelőihez, ugyanis az eszközök tartalmaznak egy DALI tápegységet, így Broadcast utasításokkal, szigetüzemmódban szabályozni tudják a DALI kimenetükre csatlakoztatott lámpákat. A vezérlési hálózat oldaláról az érzékelők csatlakoznak a Casambi rendszerhez. Mivel a világítási csoportokat az érzékelők önállóan kezelik, a lámpatestek a Casambi hálózattal nincsenek kapcsolatban, a rendszer irányából a komplett (lekábelezett, DALI szabályozású) világítási csoportot egyben tudjuk az érzékelőn keresztül kezelni, lámpatest szinten, egyesével nem.
Balra: PD4N-CAS Casambi jelenlétérzékelő, jobbra: PD4-CAS-GH Casambi jelenlétérzékelő
Alkalmazási lehetőségek
Az érzékelők alkalmazása, elhelyezése terén ugyanolyan szempontokat kell figyelembe vennünk, mint a hagyományos relés, a DALI vagy KNX rendszerekbe illeszthető eszközök esetén.
A GH típusnál a már más rendszerekbe illeszthetőknél megismert érzékelési területtel számolhatunk.
Hasonlóan a PD4N-CAS irodai készüléknél, ahol a KNX és DALI PD4N érzékelőknél már megtapasztalt módon, kiegészítő aljzat segítségével tudunk egy IP54-es védettségű, felületre szerelt készüléket kapni.
© TMLsPhotoG – stock.adobe.com
© TMLsPhotoG – stock.adobe.com
A vezérlési és logikai lehetőségeinket innentől a Casambi alkalmazás biztosítja, ami bárki számára elérhető, és a kezelése különböző online videók és tanfolyamok segítségével elsajátítható.
Casambi applikáció
A jövő
Az egyre bővülő rendszerelem kínálat folyamatosan növeli a Casambi alkalmazási lehetőségeit professzionális területeken is mindamellett, hogy lakossági, egészen egyszerű megoldásoktól, akár kis lépésekben bővíthető rendszereket is kiépíthetünk.
A gyártók közt a B.E.G. is bővíteni fogja a Casambi képes eszközeinek kínálatát, hogy ezzel is segítse a világításvezérlés területén dolgozó partnereit.
Ekler Attila
B.E.G. Hungary Kft