| Mindent a társasházi mérőhelyek felújításáról |
| Az e-villamost is gondozó Media12 kiadó konferenciát szervez 2025. november 19-én villamos tervezők részére a társasházi fogyasztásmérőhelyek tervezése és felújítása során jelentkező gyakorlati problémák megvitatására és megoldására. A konferencián való részvételt az Elektrotechnikai Tagozat elfogadja kötelező szakmai továbbképzésként. |
| A konferencián minden érintett fél megszólal, így két elosztói engedélyes, az MVM és az E.ON illetékes szakemberei is pulpitusra állnak, emellett a tervezői szempontok is képviselve lesznek, de természetesen a mérőhelyek gyártói is szót kapnak, így egy igazán átfogó, a felmerülő kérdéseket tisztázó szakmai diskurzusra van kilátás. |
| A konferencia egyértelműen a tervezőket célozza, de a tárgyalt téma a villamos szakemberek szélesebb köre számára is érdekes lehet, így minden érdeklődőt szeretettel várnak. |
A tervezett program*:
| 9:00 |
Köszöntő Szilágyi László, Media12 kiadóvezető |
| 9:05 |
Megnyitó Kovács László, MEE VET |
| 9:10 |
Érdekellentétek kezelése és feloldása az összekötő berendezések felújítása és tervezése kapcsán. Ki képviseli a társasházak érdekeit ebben a folyamatban? Előadó: Gazdagh Péter villamos tervező |
| 9:55 |
Az MVM Árammérési Osztály tájékoztatója a társasházi mérőhelyekkel kapcsolatban. Előadó: Babarczi Zoltán senior csatlakozó létesítési szakértő, MVM Émász Áramhálózati Kft. árammérési osztály |
| 10:40 |
Milyen feltételekkel maradhat a régi mérőhely az összekötő berendezések felújításánál? Mit jelent az elosztói engedélyesek tervvéleményezése. Előadó: Csontos Róbert méréstechnikai szakterületvezető, E.ON |
| 11:25 |
Tervezői felelősség, kötelezettségek, tervek minősége, kivitelezhetősége. Előadó: Sárosi Csanád elnök, MMK Elektrotechnikai Tagozat |
| 11:50 |
Kávészünet |
| 12:10 |
Milyen követelményeknek kell megfelelni a rendszerengedélyes mérőhelyeknek? A rendszerengedélyes mérőhelyek tervezésének támogatása: mikor, mit, hogyan tervezzünk? Előadó: Kovács László, MEE VET |
| 12:55 |
A társasházak mérőhelyeinek gyakorlati problémái és ezek megoldása Hensel mérőhelyekkel. Előadó: Pásztohy Tamás, Hensel |
| 13:40 |
Schrack társasházi megoldások. Előadó: Dukát Attila, Schrack Technik |
| 14:25 |
BESS rendszerek (Battery Energy Storage System, azaz akkumulátoros energiatároló rendszer) és az energiaközösségek szerepe a társasházak életében, beleértve a nagyteljesítmény-igényű elektromos autótöltés kérdéseit és az energiaátvitel megoldásait tokozott gyűjtősínekkel a mért és méretlen oldalon egyaránt. Előadó: Gyúró Bertalan, Schneider Electric |
| 15:10 |
Kérdések, válaszok |
| 15:30 |
Tervezett befejezés |
| *Az előadások hossza és esetleges további előadók egyeztetés alatt álnak. |
|
|
|
| A konferencián való részvétel díjából a Villanyszerelők Lapja előfizetői számára jelentős kedvezmény érhető el, akik így 6350 Ft-ért vehetnek részt az eseményen. Aki nem állandó olvasója a VL-nek, de most előfizet egy évre/10 lapszámra 9950 Ft-ért, az igénybe veheti a kedvezményes előfizetői belépődíjat. A nem VL előfizetők és a kötelező szakmai továbbképzés igazolását kérők számára évényes részvételi költségek a rendezvény honlapján érhetők el. |
| A részvételi létszám 250 főben maximalizálva van, a regisztráció nem jelent automatikus helyfoglalást, az csak a részvételi díj beérkezésekor válik véglegessé. |
| Megközelítés és parkolás |
| A Társasházi mérőhelyek konferencia a kőbányai Lechner Rendezvényközpontban kerül lebonyolításra, amely a 1106 Budapest, Maglódi út 12/A alatt található. A konferencia résztvevői számára az ingyenes parkolás biztosított a rendezvényközpont előtt. Közösségi közlekedéssel a Puskás Ferenc stadiontól a 95-ös, 195-ös autóbusszal, Kőbánya alsó vasútállomástól a 28-as autóbusszal, a Blaha Lujza tértől a 28, 28a és 37-es villamossal közelíthető meg a Lechner. |
| További információk és a jelentkezés a www.media12.hu/merohely oldalon érhetők el. |
|
|
|
|
|