e-villamos online szaklap

2038-ra már nem termelnek villamosenergiát a német szénerőművek

| | |  0 | |

2038-ra már nem termelnek villamosenergiát a német szénerőművek

Németországban az elektromos energia harmadát rendkívül szennyező széntüzelésű erőművekben állítják elő. az iparággal több tízezer munkahely szűnik meg, az ezzel járó hátrányok kiegyenlítésére a bizottság 40 milliárd euró strukturális támogatást irányoz elő az érintett régióknak.

A német kormány szénügyekkel foglalkozó bizottsága megegyezett: 2038-ra kivezetik a szénenergiát, azaz addigra le kell kapcsolni az utolsó német szénerőművet is. A 28 fős grémium – amelyben gazdasági szereplők, környezetvédő szervezetek, tudósok és szakszervezetek is helyet foglalnak – a Die Welt tudósítása szerint azon is gondolkodott, hogy a céldátum 2035 legyen-e inkább, ám az erről való döntést elnapolták 2032-re. Egy biztos: a következő négy évben már megszűnik pár, 12 gigawatt fölötti teljesítményű erőmű.

Mindez nem lesz olcsó. A bizottság jelentése szerint nagyjából minden érintettnek jelentős kártérítést fizetnek majd: mind a szénerőművek üzemeltetőinek; mind az áramfogyasztóknak az áramár drágulásának ellensúlyozására; mind azon régióknak, amelyek a barnakőszén kitermeléséből élnek. Főleg a keleti Szászország, Szász-Anhalt és Brandenburg, valamint a nyugati Észak-Rajna-Vesztfália tartományok érintettek. A bizottság javaslata alapján ezek a tartományok összesen 40 milliárd euró (12 800 milliárd forint) értékben kaphatnak kárpótlást a szövetségi államtól.

A németországi szénerőművek bezárására azért van szükség, mert különben Németország nem teljesíti az előirányzott széndioxid-kibocsátási értékeket. 2050-re a németországi kibocsátás mértéke az 1990-es szint alatt kell, hogy legyen.

 A szenet Németország megújuló energiával váltaná ki: 2030-ra a német áramtermelés 65 százaléka megújulókból kellene, hogy származzon a tervek szerint. (A szomszédos Ausztriában pedig egyenesen 100 százalékos megújuló-arányt terveznek.) 

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul