e-villamos online szaklap

Az Elektrotechnikai Tagozat díjazottjai

| | |  0 | |

Az Elektrotechnikai Tagozat díjazottjai

A 2018. május 12-én lezajlott MMK Küldöttgyűlésének ülésén átadásra került az MMK által alapított Zielinski Szilárd díj, Az Év Mérnöke Aranygyűrű Díj, illetve Az MMK Tiszteletbeli tag cím. Az Elektrotechnikai Tagozat részéről, ebben az évben is mindhárom kitüntetésre felterjesztésre került egy-egy kolléga. Idén mindhárom jelöltünk megkapta a kitüntetést!

Zielinski Szilárd díj

Az MMK kitüntetést alapított az 1923. évi XVII. törvény alapján 1924-ben megalakított Mérnöki Kamara első elnöke tiszteletére és emlékezetére. A kitüntetés azok kaphatják, akik a kamara elismertetése, eredményes működése érdekében tartósan kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. Emellett bírálati szempont még a kiemelkedő mérnöki tevékenység, mely nyomán magas színvonalú mérnöki alkotások valósultak meg, és a tudományos tevékenység vagy a mérnökök képzése és továbbképzése, mellyel a jelölt hozzájárult a műszaki ismeretek fejlesztéséhez, terjesztéséhez.

A magas színvonalú kamarai munkáért odaítélhető Zielinski Szilárd-díjat idén négy kolléga kapta meg, köztük dr. Berta István.

Dr. Berta István 1972 óta dolgozik a BME Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Tanszéken. 1977-től Dr. Univ., 1988-től a Műszaki Tudomány Kandidátusa, 1994-től Ph.D., 1995-től Dr. Habil BME, 1996-től egyetemi tanár, 1997-től az MTA Műszaki Tudomány doktora, 1998-2001 között Széchenyi Professzori ösztöndíjas, 1990-1993 között a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánhelyettese, 1993-2003 között tanszékvezető a Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Tanszéken, 2003-től pedig a Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport vezetője a BME Villamos Energetika Tanszékén.

A kamarai munkát tekintve a villámvédelmi vizsgabiztosság elnökeként a témával kapcsolatos felsőoktatási  képzés megalapozásában, illetve a bizottság mindennapi munkájában is jelentős szerepet játszik. A nemzetközi villámvédelmi tudományos életben, az EMC bizottság magyar képviselőjeként a hazai elektrotechnikai szakmát megfelelő súllyal képviseli. Tevékenységére az Elektrotechnikai Szakmai Tagozat eddig is számíthatott és a jövőben is reményeket fűzünk az eredményes együttműködéshez.

Az Év Mérnöke Aranygyűrű Díj

A Magyar Mérnöki Kamara az 1989. március 9-i megalakulásának 25. évfordulója alkalmával 2014-ben megalapította az Év Mérnöke Aranygyűrű Díj kitüntetést. A kitüntetést 2015-től azok a kamarai tag mérnökök kaphatják, akik életpályájuk során hazai és nemzetközi tekintetben is maradandó mérnöki alkotással, alkotásokkal kivívták a szakma elismerését valamint aki az adott évben kimagasló mérnöki létesítmény megalkotátásban vett részt.

Az Év Mérnöke Aranygyűrű Díjat, létesítmény kategóriában Rajkai Ferenc kapta meg.

Rajkai Ferenc mind a kiemelkedő építési projekt, mind az „életmű” kategóriában teljesíti a követelményeket. A benyújtott pályázat a kiemelkedő létesítmény kategóriára vonatkozott. Tárgyi munka: a Budapest, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ebben az évben is folytatódó fejlesztése kapcsán megépült „Sky Court”.

MMK Tiszteletbeli Tag

Az MMK Tiszteletbeli Tag címet adományoz azon magyar és külföldi állampolgárságúak, nem kamarai tagok részére, akik a kiemelkedő mérnöki illetve közéleti munkásságukkal és magatartásukkal kiérdemlik a mérnöktársadalom elismerését. A Tiszteletbeli Tagság adományozásának szempontjai: hosszabb és kiemelkedő mérnöki tevékenység, színvonalas mérnöki alkotás(ok) létrehozása, hosszabb és magas szintű részvétel a mérnökképzésben, mérnöki tevékenységért és alkotásért elnyert kitüntetések és díjak, a mérnöktársadalom javáért végzett közéleti tevékenység, hazai és nemzetközi elismertség.

Idén az MMK Tiszteletbeli Tagja kitüntető oklevelet Major Gyula is átvehette.

Major Gyula világítástechnikai szakemberként, mind az elmúlt évek projektjei, mind a szakmai-közéleti munkássága alapján alkalmas a kitüntetésre. Major Gyula 1981 óta több száz, elsősorban sportlétesítmény világításának tervezésében vett részt. Ezek közül a legjelentősebbek: Népstadion világítása (1991); MTK stadion LED világítása (2016); Duna Aréna (Dagály) LED sportvilágítása (2017); szilvásváradi lovascentrum sportvilágítása (2017-2018). Major Gyula 2011-ben MEE Kandó díjat és VTT Pollich díjat is kapott. 1984 óta az MEE és VTT tagja, valamint az IESNA és a LICHT Gesellschaft tagja. Az elmúlt években több tucat előadást tartott hazai és külföldi konferenciákon.

Magyar Mérnöki Kamara

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul