e-villamos online szaklap

Hatéves a VITERA az Óbudai Egyetemen

| | |  0 | |

Hét évvel ezelőtt, 2010 nyarán kezdődött el egy hézagpótlónak szánt gondolat koncepcionális kidolgozása, hogy hazánkban az erősáramú villamos tervezők képzése egyetemi keretek között valósuljon meg.



A felvetõdött ötlet jobb megértéséhez vissza kell térni kicsit az idõben. 2010-re már közel húsz éve megszûntek azok a szellemi fellegvárnak mondható tervezõirodák, amelyekben a pályakezdõ fiatal mérnökök az ott dolgozó idõsebb tervezõ kollégáiktól megtanulhatták a tervezés fortélyait.

Létrejött a piacgazdaság világa, kis létszámú vállalkozói csoportok alakultak, elterjedt a számítógépes támogatású mérnöki munka, felgyorsult a tervezések készítésének ideje. Semmire sem értünk rá a munkavégzések forgatagában, és ennek eredményeképpen a szakemberképzés, az utánpótlás biztosításának folyamata megrekedt. Ez a hiányosság a tervezõi szakmában egy nemzedéknyi ûrt hozott létre.

A régi szakmai közösségek mérnöki tapasztalatainak továbbadása megszakadt, vagy csak nagyon kevés helyen folytatódott a csekély számban jelentkezõ utódjelölt miatt. A tervezõ mérnököket többletfeladattal látták el a jogszabályok változásai, a piaci körülmények közötti élet elvárásainak teljesítése, a szabványok kötelezõ alkalmazásainak eltörlése, és még számos egyéb dolog.

Az elmondott nehézségekre választ kellett adnia az országnak, a mérnöktársadalomnak, és a szakembereknek is – kinek-kinek a maga területén. Magam részérõl azt szerettem volna megvalósítani, hogy készüljön el egy olyan, a villamos tervezésnél alkalmazható szakkönyv, amely összefoglalja a tervezési tevékenységek általános tennivalóit, és tartalmazzon ezen felül egy meghatározott körre kiterjedõ szakmai ismereti anyagot is.

Amikor ennek kapcsán hét évvel ezelõtt a Villamos Tervezési Alapismeretek (rövidítve VITERA) ötletével megkerestem az Óbudai Egyetem tanárát, dr. Kugler Gyulát, hogy vajon szükség lenne-e az erõsáramú villamosmérnök-képzésben egy tervezõi ismereteket adó tantárgy megindítására, õ azonnal támogatta a kezdeményezést. Rajta kívül az ötlet megvalósításában meghatározó szerepet vállalt Kun Gábor, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozatának (MMK ET) elnöke is, aki 2010 õszén egy alkotói közösséget hozott létre az MMK ET tervezõibõl. Ambró Péter, Darvas István, Kõhegyi László, Rajkai Ferenc és jómagam vállaltuk azt, hogy a VITERA anyagát részben önálló, részben pedig egymásra épülõ szakmai fejezetekben megírjuk. Megtartva az eredeti koncepciót az anyagok megírása és a témavezetés során – a kollégák közremûködése révén – a jegyzet igen sok értékes gondolattal egészült ki.

A munka terjedelmén túl további szempont volt, hogy a legfontosabb erõsáramú szakterületeket taglaló és összefoglaló jegyzet szülessen, amelyet egy BSC szintû egyetemi elõadás alapjának szántunk. A végleges forma megszületésében nagyon sokat köszönhetünk dr. Novothny Ferencnek, aki a szakmai lektorálás közben számos építõ jellegû észrevételt tett. Mindenképen meg kell említeni dr. Kádár Péter intézetigazgató nevét is, aki lehetõvé tette a VITERA anyagának tanítását az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán.

Lényeges szempontnak tekintettem és tekintettük, hogy a gyorsan változó jogszabályi és szakismereti környezetben ne törekedjünk részletekbe menõ szakkönyv létrehozására, mert arra sem idõ, sem pénz nem állt rendelkezésre, valamint nagyon hamar elavulnak benne a kicsivel korábban még helytálló dolgok. Ugyanakkor arra törekedtünk, hogy kerüljenek bele az etikus szakmai viselkedés idõtálló szabályai, a tervezõi tevékenység erkölcsi és szakmai alapjai.

A tervezett könyv szerkezetébõl adódóan komoly szerep jutott az elõadást megtartó tanárnak, mert egyebek mellett az õ feladata lett a naprakész szakmai és jogi információk átadása. A jegyzetben tömören leírt tervezési fogalmakat, tennivalókat, ismereteket az elõadások során – a szöveggel szinte egyenlõ súlyt jelentõ mértékben – az elõadónak kellett és kell kiegészítésekkel teljessé tennie. Ez már teljesen személytõl függõ dolog, amelyben a szakmai pályafutás során megtapasztalt tervezõi, mûszaki ellenõri ismeretek játszanak meghatározó szerepet.

Nyilvánvaló, hogy ugyanazt a tantárgyi törzsanyagot egy másik elõadó más jellegû személyes élményekkel és szakmai tapasztalatokkal egészítheti ki az elõadása közben, azonban az oktatása így válik hitelessé és sokszínûvé.

Adódik a kérdés, hogy miként fogadták a mérnökhallgatók a tantárgyat? Természetesen másféle módon reagáltak volna például a nyolcvanas években, egy átlagos tervezõirodában, hiszen akkor nem volt ilyen szakmai segítséget nyújtó egyetemi jegyzet. Az akkori tervezõpalánták – egyrészt meggyõzõdésbõl, másrészt nyilván a fizetésükön keresztül anyagilag is – ösztönözve voltak abban, hogy a lehetõ leghamarabb és minél magasabb szinten ismerjék meg a tervezési ismereteket. Õk a tervezõi tudást nem jegyzetbõl, hanem a nagyobb tapasztalattal rendelkezõ, „végzett” tervezõ kollégáik mellett sajátíthatták el.
A jelenkor nappali tagozatos hallgatói számára a VITERA egy a választható tárgyak közül, de szerencsére jó néhányuk már tudatosan, a távlati szempontokat figyelembe véve vette fel ezt a tárgyat. Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben az életkorban és szakmai tudásszinten még kisebb a motivációjuk, mint késõbb a felsõfokú végzettségük megszerzését követõen. Sikernek tartom, hogy a tantárgyra jelentkezõk létszáma évrõl évre a megengedett felsõ kerethatáron mozog, tehát ebbõl a szempontból nézve bevált a VITERA.
Nemcsak nappali, hanem levelezõ tagozatos hallgatóknak is tanítottam a tárgyat. Tapasztalatom szerint létszámukhoz képest az õ oktatásuk nagyobb arányban volt eredményes és hatékony, mint a nappali tagozatosoknál. Akik már szaktudás és szakmai tapasztalat birtokában ültek be az iskolapadba, azok gyakran párbeszéd jelleggel szóltak hozzá az elõadásokon elhangzottakhoz, habár számukra embert próbáló dolog volt a munka melletti tanulás.

Évrõl évre fogékony diákemberekkel volt szerencsém találkozni az órákon, akik egyrészt leképezik a mai világ õket hátrányosan érintõ hatásait is, de ugyanakkor meglepõen figyelnek a hiteles emberi beszédre. A tervezési ismeretek aktuális szabványokban és jogszabályokban leírt száraz szövegét lényegesen hamarabb fogadják el akkor, ha a mérnöki munka összetettségét, és felelõsséget követelõ szemléletét a gyakorlatban elõforduló szituációkon keresztül mutatjuk be nekik. Sokkal hamarabb látták be a szerzõdéskötés fontosságát úgy, ha személyes példán keresztül szemléltettem egy jól megfogalmazott szerzõdési pont késõbbi elõnyét, ill. a tervezõi gondatlanságból bekövetkezõ hátrányos következményeket.

Mindig a belátásukra és az ítélõképességükre építettem az elõadás anyagát. Emiatt rendszeresen elõhoztam olyan példákat és élethelyzeteket, ahol a tervezõi munkával együtt járó emberi döntéseket tárjuk fel jogilag vagy szakmailag ellentmondásos körülmények között. Azt kívántam kihangsúlyozni, hogy nem elég megtanulniuk a villamos számítási módokat, hanem a saját érdekükben sikeresen kell eligazodniuk a rendszeresen változó jogszabályokban és szabványokban is.

A pedagógia eszközei sokat segítettek az elõadások alatt. A mûszaki leírás, vagy a szerzõdéskötés precíz megfogalmazását tárgyalhatnánk sematikusan is, de sokkal jobb, ha egy látszólag idegen világ, az irodalom segítségét hívom ehhez. Példákat ismertettem nekik József Attila, Petõfi Sándor, Arany János, Gárdonyi Géza, és egyéb hírességek írásaiból, gondolataiból.

Ezek alapján a hallgatók érzékelhették a megfogalmazások közti finomságok jelentõségét, például, ha egy levélben ezt írjuk le: „egyszer sem végezték el a méréseket”, ill. amikor „egyszer nem végezték el a méréseket”. Ezek a rövid kitérõk a jog, az emberi kapcsolatok stb. világában segítettek megvilágítani számukra, hogy a tervezõk olyan emberek, akik egyrészt sikeres vállalkozóknak tekinthetõk, másrészt munkájuk során rengeteg emberi konfliktussal is találkozhatnak, és olykor nehéz vívódásokon keresztül kell döntéseket hozniuk, de idõnként szárnyalhatnak egy-egy szép megbízatás elnyerésével.

Még egy dolgot érdemes itt megemlíteni, ez pedig a hallgatók körében is tapasztalható kishitûség kérdése. A villamos tervezõk a mûszaki élet vezetõ értelmiségének egyik csoportját jelentik. Bizonyos értelemben képesek formálni emberek véleményét, hatással lehetnek más szakma képviselõire is. Egyáltalán nem mindegy sem nekik, és áttételesen nézve az országnak sem, hogy mennyi önbizalommal rendelkeznek ezek a szakemberek. Azt kívántam elérni a hallgatóimnál, hogy építõ jellegû jövõképük alakuljon ki, higgyenek magukban, és szeressék szülõhazájukat. Ennek elõsegítésére a félév során öt-hat alkalommal – amennyiben végeztünk az akkorra elõírt tananyaggal – az órák végén rövidfilmet vetítettem. Ezekben olyan – a közösségért tevékenykedõ – „lámpás embereket” mutattam be, akik pozitív hatást gyakoroltak a környezetükre. Közös jellemzõjük, hogy szinte reménytelen helyzetben tudtak a környezetükbõl kiemelkedõ eredményeket elérni, és képesek voltak az emberek helyzetének jó értelmû megváltoztatására.
Arról, hogy az ilyen élményeknek helye, és szerepe van a szakmai oktatásban a félévek végén szóban, és levélben kapott számos pozitív visszajelzés adott tanúbizonyságot. Ezekért a „visszhangokért” volt érdemes katedrára állni, érte meg a befektetett erõfeszítés.

Adódik a kérdés, hogy mennyire volt hatékony a VITERA tanítása. Teljesen egyértelmû, hogy a hallgatók egy része nem választja majd a tervezõi pályát, mert számukra ez a tantárgy csak egy a kötelezõen teljesítendõ egyetemi feladatok közül. Viszont úgy vélem, hogy az elmúlt hat év során minden évben akadtak olyan hallgatók, akik elfogadták a tervezõszakma kihívását. Reményem szerint közülük néhányan egyszer majd összegyûjtik a tapasztalataikat, és visszajönnek az alma materbe, hogy átadják tudásukat az akkori ifjúság számára. (Jelenleg ebben a félévben a képzés szünetel.)

Írta: Dely Kornél villamos tervezõ

(A cikk az Elektroinstallateur 2017/8-9. számábanjelent meg, közlése a kiadó engedélyével történt.)

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul