e-villamos online szaklap

Energiapolitika

| | |  1 | |

2011 tavaszán került sor az Energetikai Szakkollégium Kármán Tódor emlékfélévének negyedik előadására, amelynek témája az energiapolitika volt. Az előadást Karcsai Balázs, a MOL Nyrt. stratégiai elemzője tartotta. „Miért van szükség energiapolitikára?” Ez volt az előadás nyitómondata, mely hamarosan megválaszolásra is került.

A kiinduló pont az, hogy a gazdasági fejlõdésnek és a GDP növekedésének köszönhetõen folyamatosan nõ a primer energiafelhasználás a világon. E folyamat illusztrálására több példát is hozott az elõadó.

A fejlõdés szempontjából nagy hatással voltak az ipari forradalmak, melyek jelentõs változásokat hoztak az energiaforrások kihasználhatóságát tekintve. Az elsõ ipari forradalom, amely a XVIII. század második felének jelensége, a gõzgép, a szén és a fa korának nevezhetõ. A második ipari forradalom a XIX. század végére tehetõ, ez a belsõ égésû motor, az elektromosság és az olaj kora. A jövõt tekintve pedig egy harmadik ipari forradalomról lehet beszélni, amely talán az atomenergia és a megújuló energiák kora lehet. A jövedelem és fogyasztás összefüggésében az elõadó az autók elterjedtségét és az áramfogyasztást vetette össze.

Azonosságként elmondható, hogy amely országban nagyobb az egy fõre jutó GDP értéke, ott nagyobb az autók elterjedtsége és nagyobb az áramfogyasztás is. Azonban, amíg az áramfogyasztás konstans módon növekszik, az autóvásárlás esetében már nem várható akkora növekedés, mint az elmúlt két évtizedben. A hatalmas növekedési sebesség szemléltetésére az elõadó Kínát hozta fel példaként, ahol az elmúlt tíz évre vonatkozó statisztikák megdöbbentõ adatokat mutatnak. A GDP értéke megháromszorozódott; a kõolaj felhasználás megkétszerezõdött, amely növekedés megegyezik az Exxon és a Shell jelenlegi éves kitermelésével; az áramtermelés ugyancsak megháromszorozódott, ami azt jelenti, hogy kéthavi kapacitásnövekedés megegyezik az éves magyar áramtermeléssel, valamint ez az egy évtizedes növekedés az E.ON jelenlegi éves termelésének háromszorosa.

Mindezek alapján könnyen belátható, hogy nem csak szükséges az energiapolitika, hanem egyre nagyobb hangsúlyt kell kapnia minden országban. Ezzel kapcsolatban három általános energiapolitikai célt fogalmazott meg Karcsai Balázs.

Az elsõ, a versenyszabályozás, amely tekintetében viszonylagos szakmai konszenzus van a probléma megoldását illetõen. Ez a hálózathoz való hozzáférést és a kompetitív forrásstruktúrát jelenti.

A második, az ellátásbiztonság, amelyrõl egyértelmûen ki lehet jelenteni, hogy nem azonos az alacsony importfüggõséggel. Ezt két ország példájával támasztotta alá az elõadó. Az egyik, az USA, ahol minimális importfüggõség esetén is kialakulhatnak súlyos ellátási válságok; a másik, Franciaország, ahol a teljes importfüggõség is eredményezhet robusztus ellátásbiztonságot. Az ellátásbiztonság szempontjából a készletek mennyisége önmagában nem lenne akadály, mondta az elõadó, mivel a bizonyított olajkészletek az utóbbi évtizedekben folyamatos növekedést mutatnak. Azonban a minõség már annál inkább, mivel az újabb készletek egyre extrémebb helyeken találhatók, és csak magasabb költségek árán kitermelhetõk. A jelenlegi mezõk termelése évente minimum 1,5%-kal csökken. A biztonsághoz viszont 2010 és 2025 között kétévente Szaúd-Arábia kitermelésével megegyezõ növekedésre van szükség. E céllal kapcsolatban a szabadság és olaj fordított arányosságáról beszélt még Karcsai Balázs. Ezt Thomas L. Friedman a petropolitika elsõ törvényében fogalmazta meg: „A magas világpiaci kõolajár erodálja a szólás- és sajtószabadságot a tiszta és szabad választásokat, az igazságszolgáltatás függetlenségét és az állami intézményekbe vetett bizalmat. Alacsony olajárak esetén a trend megfordul, a vezetõk érzékenyebbek lesznek arra, mit gondol róluk a külvilág.”

A harmadik cél, a fenntarthatóság. Ennek kapcsán a klímaváltozásra hívta fel a figyelmet az elõadó, amely nem pusztán várhatóérték-probléma, hanem kockázat-minimalizálás. A jelenlegi légköri ÜHG koncentráció 375 ppm. A legmagasabb biztonságos szintet a 450 ppm koncentráció jelenti, amely 2°C-os globális hõmérséklet-növekedést valószínûsít. Ehhez képest, a jövõben várható legalacsonyabb elérhetõ szint 550 ppm, amely stabilizációja esetén a hõmérséklet-növekedés várható értéke 3°C, de míg a minimum 5°C-os növekedés esélye 20%, addig a maximum 1°C-os növekedésé mindössze 5%. Azonban, ha semmit nem teszünk a kibocsátások csökkentése érdekében, akkor a stabilizáció 1000 ppm környékén várható, ahol a hõmérséklet-növekedés várható értéke 6°C, de 1%-os eséllyel a növekedés meghaladja a 17°C-ot. Ebben az esetben kontrollálhatatlan visszacsatolási mechanizmusok jönnek létre: a sarkvidéki jégtakaró felolvadása, az amazóniai esõerdõ ökoszisztémájának összeomlása, metán hidrátok felszabadulása az állandóan fagyos talaj felolvadásával és még hosszasan lehetne sorolni. Ezért energetikai paradigmaváltásra van szükség, amelynek a gazdasági növekedés ellenére a szén-dioxid kibocsátás csökkenésével kell járnia. A stabil szén-dioxid szint kb. 5-10 milliárd tonnás éves kibocsátással valósítható meg, ez nagyjából fejenként egy tonna évente.  A jelenlegi technológiával a következõ életmód fér bele az egy tonnás limitbe: egy 25 m2-es szoba fûtése télen, 300 kWh elektromos áram, 500 km megtétele autóval és mivel mindez már 1,1 tonna, így vásárolni csak karbon-semleges termékeket lehet. Ez természetesen nem mondható reálisnak a mai életvitel tekintetében. Így, a technológia változása jelent megoldást a szén-dioxid kibocsátás visszafogására. Erre több lehetõséget ismertetett az elõadó. A dekarbonizáció a közlekedésben megvalósulhat bioüzemanyagok, elektromos autók vagy üzemanyagcella használata által. Az áramtermelést tekintve pedig a megújulók, a CCS és az atomenergia versengenek egymással.

Itt vetõdött fel a kérdés: a dekarbonizáció az olajvállalatok végét jelentheti? Erre a válasz az volt, hogy az olajvállalatoknak új technológiákat és portfólióelemeket kell kifejleszteniük, hogy alkalmazkodjanak az „energia-klíma korszak” elvárásaihoz.

Kapcsolódva az elõzõ gondolatokhoz, az elõadás további részében az energiahatékonyság növelése került a középpontba, amelyben a MOL a 2005-ös adatokhoz viszonyítva 2010-re javuló tendenciát mutatott. Ebben a témában már az állam is jelentõs szerephez jut, azonban az sem jelent életképes megoldást, ha mindent az állam finanszíroz. Itt vetõdött föl az elõadó által „a magyar energiapolitika Bermuda háromszögének” nevezett jelenség, amely a gázár támogatás, a kedvezményes áfa és a kapcsolt energia támogatás vonatkozásában mondható. Mindezek nem az energiahatékonyság javítására ösztönöznek.

A következõkben a különbözõ technológiák nyújtotta lehetõségekrõl szólt Karcsai Balázs.

A megújuló áramtermelésben domináns szerepe van a biomasszának, ezt támasztják alá az erdõirtások, valamint a biomassza logisztika fejlõdése.

A hidrogén alapú gazdaságot három szóval jellemezte az elõadó: drága, kényelmetlen és veszélyes.

A szénrõl gázra történõ váltás középtávú megoldásként merült fel, mivel relatíve tiszta, relatíve olcsó, rugalmas, gyorsan felépíthetõ és skálázhatósági problémáktól mentes. Azonban Magyarországon kb. 3500 MW új kapacitás szükséges 2020-ig a kereslet-kínálat egyensúlyának biztosításához.

Az olaj kényelmetlenebb, mint a villany; környezetszennyezõbb, mint a földgáz; drága és politikai kockázatoktól terhelt és mégis még mindig uralja a közlekedést. Miért? A rendkívül egyszerû tárolása miatt.

Bioüzemanyagok terén kevés eredmény mutatható fel és az is meglehetõsen drágán. A MOL-nál vannak innovációk ezen a téren, ilyen a használt sütõolaj begyûjtése, vagy a mûanyag hulladék krakkolása, azonban ezek megvalósítása nem Magyarországon történik.

Az elektromos autók fejlesztése és elterjedése egyre nõ, azonban az akkumulátor és töltõállomások tekintetében van még hova fejlõdni.

Nissan Leaf – A díj történetében elõször elektromos autó kapta az Év autója nevû rangos elismerést

Az elõadás zárásaként a megújuló technológiákról esett szó, amely jelenleg a versenyképességi piramis csúcsán áll. Ez a szektor nagyvállalatokat és professzionális menedzsmentet igényel, ami pedig nagy mennyiségû tõkét feltételez. A megújuló energia berendezés gyártás Magyarországra települése nem a magyar megújuló energia-támogatásoktól, hanem az ország tõkevonzó versenyképességétõl (adórendszer, humántõke, államigazgatás, korrupció) függ. A szabályozói/üzleti környezet tekintetében, sajnos, Magyarország komoly versenyhátrányban van Nyugat-Európával és a régiós országok többségével szemben is.

Az elõadás alapján elmondható, hogy az energiapolitikának még számos megválaszolandó kérdéssel kell szembenéznie, akár a világon, akár Magyarországon. A technológiák fejlõdése és várható elterjedése azonban reményt ad egy végsõ megoldás elérésére.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


| 2011. máj. 25.

Gondolatok a cikkhez. érdeklődéssel olvastam Karcsai Balázs írását. Egyet értünk abban, hogy a jó energiapolitika az ország gazdasági növekedésének záloga. Mégis azt gondolom, hogy sajátos nézőpontból készült írása, mint egy monopol szolgáltató, nézőpontját képvisel. Rész igazságokat mond. Az energiapolitika köznapi nyelven szólva, célja csak az lehet, hogy biztosítsa az optimális energia struktura mellett,tartósan az ország enregiaszükségletét. Az energiapolitika kialakításában az állam szerepe meghatározó. Nem dobható a lovak közéa gyeplő! A jó energiapolitika kialakításához, teljeskörüen meg kell határozni az értékelési tényezőket, minden résztvevő szempontjainak és a globalizáció törvények figyelembevételével. Kikell számítani az értékelési tényezők súlyát, az operációkutatás eszközeivel. A súlyok alapján lehet rangsorolni a lehetséges alternatívákat. A politika a rangsor alapján könnyebben dönthet a hogyan továbbról. Én már csináltam ilyent. Tudom, hogy aktivizálhatók az érdekeltek. Hatásos módszer. Azért is mondom, hogy a cikkben említettek csak parciális ismereteket tükröznek. Igaz azonban, hogy figyelembe veendő tényezők! Gondolataimat megfontolásra ajánlom. Szeged,2011. május 25. Bajai Lajos

Facebook-hozzászólásmodul