e-villamos online szaklap

Világítástechnikai szakmérnök képzés az OE-n

| | |  0 | |

Világítástechnikai szakmérnök képzés az OE-n

Magyarországon évtizedek óta egyedülállóan az Óbudai Egyetemen (és annak jogelődjein) folyik célirányos posztgraduális világítástechnikus képzés. Ennek célja, hogy a jelentkezők olyan világítástechnikai alapismeretek birtokába jussanak, amivel könnyedén el tudnak helyezkedni a világítástechnikát érintő gyártói, tervezői, forgalmazói, kutatói, üzemeltetői és alkalmazástechnikai területeken.

Jelentkezési feltételek

A képzés kétévente, 20-30 fős csoportokban, de minimum 16 fő jelentkezése esetén indul. A szakirányú továbbképzésre való felvétel feltétele a legalább BSc vagy BA vagy korábbi főiskolai szintű diploma. Felvételi pontszámítás, rangsorolás nincs. Világítástechnikai szakmérnök megnevezésű képzésre jelentkezés feltétele legalább alapképzésben, illetve az ezzel egyenértékű képzésben szerzett bármely mérnöki szakképzettség (pl. villamosmérnök, építészmérnök, gépészmérnök, stb.). A világítástechnikai szakember megnevezésű képzésre való jelentkezés feltétele legalább alapképzésben (vagy a korábbi képzési rendszer szerinti főiskolai szintű képzésben) szerzett nem mérnöki oklevél, pl. a következő képzési területekről: agrár, bölcsészettudomány, gazdaságtudományok, informatika, jogi, közigazgatási, rendészeti és katonai, műszaki, művészet, orvos és egészségtudomány, pedagógusképzés, természettudomány, sporttudomány, társadalomtudomány.

Mennyi elfoglaltsággal jár?

A négy féléves képzés levelező rendszerű, félévente 4 alkalommal (szept.-dec. és febr.-máj.) háromnapos konzultációs időszakkal jár, mely csütörtök-péntek-szombat napokon kontaktórás előadásokat és laborgyakorlatokat jelent az Óbudai Egyetem budapesti Tavaszmező utcai épületeiben. A tananyag további feldolgozása egyéni ütemben, önállóan történik. A képzés a tanterv szerinti félévvégi vizsgákkal, illetve záróvizsgával zárul. Az oklevél megszerzésének feltétele egy elfogadott témavázlatnak megfelelő szakdolgozat elkészítése, és az abban foglaltak záróvizsgán történő ismertetése illetve megvédése valamint a záróvizsga tárgyakból sikeres vizsga. Az oklevélben szereplő megnevezés mérnök alapvégzettség esetén: Világítástechnikai szakmérnök. Az oklevélben szereplő megnevezés nem mérnök alapvégzettség esetén: Világítástechnikai szakember. A képzés tandíjköteles (196 000 Ft/félév), amelyet az első félévre a beiratkozással egyidejűleg kell befizetni. Az akkreditált képzés tandíja költségként elszámolható, Áfá-ja 0 %. A képzési díj költségét a munkáltató részben vagy egészében átvállalhatja. A munkáltatói díjfizetés esetén a munkáltatóval Munkáltatói igazolást kell íratni, mely a díjfizetésre vonatkozó kötelezettségvállalást is tartalmazza.

A képzés során elsajátítandó kompetenciák, tudáselemek

A cél olyan szakemberek képzése, akik korszerű, magas színvonalú világítástechnikai elméleti, tervezési, továbbá környezettudatos, fenntartható beruházási, kivitelezési, üzemeltetési, ellenőrzési és kutatás-fejlesztési munka végzésére alkalmasak. Ennek részei:

  • A komplex épített környezetben felmerülő átfogó és speciális szakmai problémák gyors felismerése, a belsőtéri vizuális komfort biztosítása.
  • A belsőtéri világítás kezelése, amely a belsőépítészet szerves része.
  • A gyorsan fejlődő fényforrások, LED-ek, kültéri és beltéri lámpatestek, LED-es világítótestek, szabályzó rendszerek és világítási hálózati elemek optimális tervezését és alkalmazását segítő szaktudás biztosítása, a stratégiai gondolkodás fejlesztése.
  • Látásfiziológiai, látáspszichológiai és színtani ismeretek.
  • Közvilágítási méretezés és ellenőrzés.
  • A településfejlesztés és a közvilágítás kapcsolata.
  • A feladatok kreatív, innovatív, kutató jellegű megoldásának készsége.
  • A világítástechnika területén a teljes beruházási, tervezési és üzemeltetési folyamat vezetésének, ill. áttekintésének képessége.
  • Intelligens és dinamikus világítási rendszerek megismerése.
  • Korszerű gazdasági ismeretek, megtérülésszámítás alapjai.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul