A Múzeum több szempontból is unikálisnak tekinthetõ. Egy mondatban mégis úgy foglalhatnánk össze fõ érdemét, hogy nincs még egy olyan gyûjtemény, amely nem csupán egy-egy cég történetét, hanem az egész villamos ipar fejlõdését fókuszba állítva, ennyire teljes képet adna a szakma kezdeteirõl és fejlõdésérõl.
A villamosság mûszaki alkalmazása több szálon fûzõdik a magyar mérnökök és kutatók munkásságához. A ma világszerte használatos váltakozó feszültség szükséges feltételei, a transzformátor, ill. a villamos fogyasztásmérõ feltalálása a Ganz Villamossági Mûvek neves tudós munkatársaihoz köthetõ. A vasúti vontatás villamosítása mind a hajtást biztosító villamos forgógép, mind az üzemeltetéshez szükséges hálózatkialakítási technikák esetében magyar vonatkozású.
A világítástechnikában évtizedekig uralkodó – és a mai napig sem teljesen trónfosztott – fényforrás, a wolframszálas izzó szintén nemzetünk mérnökeinek alkotása, amely méltán tette világhírûvé a Tungsram cég nevét. A múzeum látogatói a magyar ipar és a villamosság fejlõdésének együttes diadalútjába pillanthatnak be, ezáltal egyúttal nyerve élvezetes történelmi életképekbe való betekintést és szakmai ismereteket.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és az Országos Iparegyesület jeles szakemberei már a XX. század elsõ évtizedében gondolkodtak azon, hogy a világhírû magyar villamos ipar termékeit meg kellene õrizni emlékként, egy múzeum falai között. A MEE alapszabályába bele is foglalták egy szakmúzeum és szakkönyvtár létrehozásának támogatását. A megvalósítás váratott magára, az évek teltek, a múzeum létrehozása álom maradt, bár a szakemberek nagyon komolyan pártfogolták az elképzelést.
Az Elektrotechnikai Múzeum termeit a szakma nagy alakjairól nevezték el, akik megindították azt a fejlõdést, amely napjaink villamosságfüggõ világához vezetett.
Az elektrotechnikusok sorában elsõk között ismertté vált Jedlik Ányos a névadója annak az elõadóteremnek, amely otthonául szolgál az iskoláscsoportoknak rendezett különleges fizikaóráknak. A villamos jelenségek megismerése után az ifjak és az örökifjak választhatnak a számukra legérdekesebb szakmaterületek közül.
A villamos forgógépek, a generátorok, a Ganz Gyár világába enged betekintést a gyár híres elnök-vezérigazgatójáról, Mechwart Andrásról elnevezett Mechwart-terem. Igaz, a legnagyobb kiállított forgógép – a két emeletet átérõ egyik elsõ villamosmozdony-motor – már ennek elõcsarnokában megpillantható. Az impozáns hajtógép intenzíven ösztönöz mindenkit arra, hogy a stilizált sínpárt követve a Kandó termet, a vasútvillamosítás bemutatóját se hagyja ki.
Az épület másik szárnya felé indulva Jedlik Ányos és Verebélÿ László mellszobra mellett található a Déri Miksának és a Bródy Imrének ajánlott termek. Bródy, mint a kriptongázas izzó feltalálója a villamos világítási gyûjteménynek válik mintegy házigazdájává. A zárt vasmagos transzformátor egyik feltalálója pedig a villamos készülékek és háztartási eszközök fejlõdésében választható vezetõül. A nagy triász másik két tagját is megtisztelték egy-egy teremmel. Zipernowsky a múzeum konferenciatermének lett névadója, míg a Bláthy-teremben a látogatók maguk is kipróbálhatják a villamos kisülések keltését. Interaktív módon összehasonlíthatják az egyes fényforrások teljesítményét és megismerhetik a villamosgépek mûködési elvét. Az egész múzeumnak egyedi hangulatot és különleges hitelességet ad, hogy nem csupán a vitrinek mögött, de falaiban is õrzi a villamos ipar „szikrázó” lábnyomát.
Az Elektrotechnikai Múzeum megvalósítása 1964-ben kezdõdött, amikor az ELMÛ leállította a Budapest VII. kerület Kazinczy utca 21. számú épületben lévõ 30/10 kV-os transzformátorállomás mûködését. Ide kívánkozik egy kis elõtörténet. Mikor, miért és hogyan került erre a helyre ez a transzformátorállomás?
A villamosenergia-rendszerek alapvetõ elemei az erõmûvek, ahol a villamos energiát termelik, és a hálózat, amely vezetékeken eljuttatja azt a fogyasztókhoz. A múlt században ezek még nem váltak szét egymástól, ezért például a Ganz Gyár is teljes rendszerek szállításával érte el nemzetközi sikereit. Nálunk általában városi rendszerek épültek, helyi erõmûvel és viszonylag kis kiterjedésû hálózattal. Ez a századforduló után is csak lassú növekedést, ill. újabb helységek belépését jelentette, de minõségi változást nem hozott. Az I. világháború után azonban új helyzet alakult ki, mert az ország elvesztette energiaforrásainak javát és megnõtt az energiagazdálkodás jelentõsége. Ezt nem sokkal elõzte meg a gõzturbina és vele a turbógenerátor elterjedése, amely fokozatosan felváltotta az elavult dugattyús gõzgépeket.
A fejlõdés magyarországi zászlóvivõje Verebélÿ László volt, aki 1923-ban „Emlékirat Csonka-Magyarország energiagazdaságának megszervezésérõl” címû tanulmányában leírta egy nagyfeszültségû országos villamos hálózat tervét, amelyre az energiaforrások – fõleg szénbányák – közelében lévõ erõmûvek csatlakoznak. A javasolt nyolc erõmû közül hét késõbb az általa javasolt körzetben meg is épült. Az elképzelés fõleg a vasutak villamosítását tartotta szem elõtt, mert a rossz hatásfokkal mûködõ gõzmozdonyok voltak a legnagyobb szénfogyasztók. További szempont volt, hogy a gyenge minõségû széntelepek közelében lévõ erõmûvekben ezek is eltüzelhetõk, másként viszont külföldrõl kell jobb minõségû szenet behozni. A tervbõl akkor csak az 1930-ban üzembe helyezett Bánhidai Erõmû, valamint a Budapest–Bánhida–Hegyeshalom közötti 110 kV-os távvezeték épült meg (a többire csak 1945 után került sor).
Ugyanebben az idõben korszerûsítették Budapest villamosenergia-ellátását. Ez 1914-ben Budapest Székesfõváros Elektromos Mûvei megalapításával kezdõdött, amely a korábbi két társaság által létesített 42 Hz frekvenciájú egyfázisú, ill. egyenáramú hálózatot átvéve, fokozatosan 50 Hz-es, háromfázisú hálózatra tért át. A régi erõmûveket leállítva a Kelenföldi Erõmûbe Ganz turbógenerátorokat építettek be, 1927-ben már 44 MVA teljesítõképességgel. A 30 kV-os kábelekbõl kialakított gerinchálózatra csatlakozó elosztóállomások 10 kV-os kábeleken a város egész területére eljuttatták a villamos energiát.
Egy ilyen elosztóállomás épült a Budapest VII. kerület Kazinczy utca 21. számú telekre és kezdte meg üzemszerû mûködését 1934-ben. Az épületet az új stílusirányzatnak megfelelõen Bauhaus stílusban tervezte meg Gerstenberg Ágost és Arvé Károly. A leegyszerûsített, letisztult formák világában mindössze két díszítõelemet alkalmaztak az építészek, a kazettás mennyezetet a kapubejáró feletti hídon és a fõlépcsõházban, valamint a zöld mázas Zsolnay-csempe burkolatot a fõlépcsõházban és a mûhelyben (ami a Múzeum Kandó-terme lett).
Az 1960-as évek közepére a környéken jelentõsen megnõtt a villamos energia iránti igény, amit egy nagyobb teljesítményû transzformátorállomás létrehozásával kívánt az ELMÛ kielégíteni. Ezt a transzformátorállomást a Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca keresztezõdésénél építették fel, amely 1964-ben átvette a Kazinczy utcai transzformátorállomás funkcióját.
A leállítást követõen az illetékes szakemberek feladata volt, hogy határozzanak az épület további sorsáról. Közéjük tartozott az ELMÛ üzemeltetési és fejlesztési fõosztályvezetõje, Király Árpád, aki elõállt egy ötlettel: „Hozzuk létre az épületben az Elektrotechnikai Múzeumot. Ugyanis az épületben lévõ betoncellák, mint múzeumi tárlók, rögtön rendelkezésre állnak, kiszedjük a transzformátorállomás berendezéseit és a cellákban elhelyezhetjük a mûtárgyakat”.
Az ötletet támogatta az ELMÛ vezérigazgatója, Börcsök Dezsõ, és megbízta Király Árpádot az Elektrotechnikai Múzeum kialakításával. A mûtárgyak gyûjtésének megszervezésében a MEE-nek oroszlánrésze volt. Vezetõi felhívással éltek a Területi és az Üzemi Szervezetek felé: „Ha javítás, karbantartás vagy berendezések cseréje során a szakemberek olyan eszközökkel találkoznak, amik alkalmasak lennének megõrzésre, kiállítási mûtárgyként bemutatásra, értesítsék Király Árpádot.” Így gyarapodott a gyûjtemény, közben kiürült az épület, és alkalmassá vált a kiállítás befogadására. (Folytatjuk!)
Írta: dr Tóth Judit és Barkóczi Gergely
(A cikk az Elektroinstallateur 2016/8-9 számának 38-39.oldalán jelent meg, közlése a kiadó engedélyével történt.)
