e-villamos online szaklap

MMK Történeti Bizottság

| | |  1 | |

Az MMK TB 2010-ben is a korábban megkezdett munka folytatásaként három területen fejtette ki tevékenységét: az MMK szervezeti történetének feltárása; a jeles, hajdani mérnökök emlékének ápolása, különös tekintettel kamarai munkásságukra; a tevékenységi körébe tartozó információk áramlásának elősegítése.

Az elsõ pontban foglaltak folyamatos megvalósítása érdekében részt vettünk dr. Hajtó Ödön alapító elnök iratrendezési munkáiban és beindítottuk a központi, területi és tagozati iratok közül a történeti becsû darabok rendszerezését megõrzését, levéltárba történõ átadását.

A második pontban foglaltak folyamatos elvégzése érdekében:
- Dr. Balázs György professzor és társai irányításával készült „Mûegyetemen végzett építõmérnökök és munkásságuk 1957-1961” c. mérnöklexikon hiánypótlásához segítséget nyújtottunk, valamint a következõ 1962-1966-os kötet életrajzaihoz a MMK nyilvántartását is felhasználva folyamatosan adatokat szolgáltattunk.
- A mérnöki évfordulók figyelemmel kísérhetõsége érdekében összeállítást készítettünk a 2011. évi évfordulókról, s azokat a www.mmk.hu honlapra feltettük. E munka keretében elkészült a Magyar Életrajzi Lexikon mérnöki életrajzainak kigyûjtése, amelyet digitális változatban a MMK Titkárságán helyeztünk el.
- A magyarországi vízitársulatok 200 éves évfordulójára megjelenõ jubileumi kiadvány részére a társulati mérnökök életrajzával kapcsolatosan adatokat szolgáltattunk, ill. elõadásokkal részt vettünk a jubileumi megemlékezéseken
- A Mérnök Újság számára Sipos László, a VTB tagja rendszeres évfordulós összeállításokat készített, amelyek eredményesen hívták fel magukra a szakmai közfigyelmet.
- Ugyancsak tevõleges résztvevõi voltunk a 2010-ben lebonyolított, Mosonyi Emilre és Dégen Imrére megemlékezõ kettõs centenáriumi rendezvényeknek Budapesten és az ország más pontjain. Természetesen más megemlékezéseken, ill. történeti feltáró munkákban is képviseltették magunkat a TB tagjai, különös tekintettel a megyei (kiemelendõk a Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Csongrád megyei) kamarai szervezetek tevékenységébe ágyazva.

A harmadik pontban foglaltak folyamatos végzése tekintetében eredményeink elmaradtak a várakozástól. Sajnos nem sikerült megteremteni azt az információ-áramlást, amely érdemben tudta volna segíteni munkánkat.

A fenti eredmények mellett nem tagadható, hogy Bizottságunk mûködésében az elmúlt esztendõben egy hullámvölgy állt be, amikor a Történeti Bizottság csak egy-egy bizottsági tag tevékenységében kimutatható módon mûködött. Ez megmutatkozott abban is, hogy bizottsági ülést nem tartottunk. Az okokat 2011 áprilisában megtartott bizottsági ülésünkön elemeztük, s a továbblépés garanciáit tisztáztuk.

Az MMK Történeti Bizottság elnöke Fejér László.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


| 2011. aug. 12.

Az MEE Technikatörténeti Bizottsága titkáraként,az MMK tagjaként kb. tizéves múzeumi gyakorlat (MMKM Elektrotechnikai Múzeuma)szívesen csatlakoznék az MMKM TÖRTÉNETI BIZOTTSÁGÁNAK munkájához. dr. Kiss László Iván okl. villamosmérnök és folyamatszabályozási szak- mérnök. T: 06-1-356-8243,o6-30-637-4335

Facebook-hozzászólásmodul